Hittel, szívvel, Értéktermővel

Kedves Látogató!

Talán még sosem volt ennyire bizonytalan mindennapi létezésünk, egészségünk, munkánk, közeli és távlati céljaink, kapcsolataink minősége, mint az idei tanévkezdéskor, pandémia idején. Hogy mégis optimistán, hittel, szívvel és töretlen lendülettel indultunk szeptemberben a 2020-21. tanévnek, nagy mértékben az elmúlt négy év csapatmunkájának és sikerének köszönhető.

A Nemzeti Tehetségprogram terveinek és célkitűzéseinek figyelembevételével 2016. szeptemberében kezdte meg munkáját a Református EGYMI Országos Értéktermő Tehetségközpontja, 8 lelkes, innovatív és elszánt tehetségkoordinátor munkatárssal. Feladatunk, hogy segítsük/beindítsuk az ellátó körzetünkbe tartozó református intézményekben, óvodában, általános és középiskolában a 2008-ban tehetségszakemberek által megálmodott és 20 évre deklarált újtípusú intézményes tehetséggondozást. Ezt az összetett munkát szinte a semmiből, lépésről-lépésre építettük országos hálózattá.

Kezdetben kilenc, neves szakember által, 30 foglalkozásra kidolgozott komplex PILOT tehetségprogram állt rendelkezésünkre, melyet több, mint 30 intézménybe juttattunk el. Legnagyobb sajnálatunkra az óvodai gazdagítás nem valósult meg. 2016. októberétől nyolc programmal, 72 szakpedagógus bevonásával, tehetségdiagnosztikai mérést követően összesen 717 tehetséges tanulót vontunk be a tehetséggondozásba.

A tehetségazonosítást papíralapú mérőeszközökkel végeztük/végezzük. Renzulli-modell alapján évfolyamonként általános és kivételes képességet, kreativitást és motivációt mérünk. A tanulók azonosítása kritikus pontja a tehetséggondozásnak. Ezt megelőzően, szakemberbázis hiányában lehetetlennek tűnt a tesztelés gyakorlati megvalósítása. Nálunk az Értéktermőben korosztályokra kidolgozott, specifikusan összeállított diagnosztika teszi lehetővé, hogy a gyermekekről informálódjunk. Ezt több forrásból tesszük. A gyermeken kívül a mérésbe minden esetben bevonjuk a szülőt és a pedagógusokat is. A tehetségek felismerésére, azonosítására tett törekvéseink folyamatosak és innovatívak. Mivel azonban a gyermeki tehetség állandóan változó, melyet számos külső körülmény is befolyásolhat, a diagnosztika nem tévedhetetlen.  Ezért fontosnak tartjuk a szakpedagógusokkal folytatott egyeztetést a gazdagító programok beindulása előtt. A tehetségazonosítást egy adott tanulócsoportnál két évenként frissítjük. Így az általában nehézséget jelentő alulteljesítő és szunnyadó tehetségek beazonosítására tett törekvéseink is sikeresebbek lehetnek. A diagnosztikai mérést tehetségszűrő szakvéleményben rögzítjük. Itt történik a javaslattétel is az oktatási intézményekben az Értéktermő Tehetségközponttól előzetesen igényelt gazdagító programok résztvevőire.

2020. szeptembertől nagycsoporttól középiskola 11. évfolyamig 41 tehetségprogram áll a velünk kapcsolatban álló 59 református fenntartású oktatási intézmény 455 pedagógusának rendelkezésére. Azok az intézmények, akik felismerték, hogy közreműködésünkkel csak nyertesei lehetnek az intézményes tehetséggondozásnak, szívesen és nagy számban veszik igénybe szolgáltatásunkat és szakmai segítségünket. Célunk a folyamatos, igényekre épülő programbővítés, projektfejlesztés, tehetségtanácsadás, a pedagógus szerepvállalás erősítése a tehetséggondozásban. A realistáknak álljon itt egy összehasonlító diagram, tehetséggondozó munkánk sikerének néhány sarokpontja.

Hittel szívvel grafikon

Legyen Isten áldása minden szakember munkájára!

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató