Május 10-11-én Kreativitás és tehetség címmel az ELTE PPK szervezett konferenciát szakembereknek és a téma iránt érdeklődőknek.
Az előadók között volt dr. Joseph S. Renzulli amerikai oktatáspszichológus professzor és felesége dr. Sally M. Reis professzorasszony, aki elismerten a legismertebb kutatója az akadémikusan tehetséges diákoknak, legyenek azok többségi vagy kisebbségi populáció tagjai.
Előadásukban mindketten hangsúlyozták, hogy a 21. századi oktatási rendszer már nem hagyhatja figyelmen kívül a tehetséges gyermekekben lévő potenciál kiaknázását, éljenek azok a világ bármely pontján.
Mi, akik hivatásunk által testközelből ismerjük a téma nehézségeit és szépségeit, csak megerősíteni tudtuk az oktatáskutatókat abban, hogy a jövő tudatos formálása érdekében nemcsak feladatunk, de kötelességünk a tehetségek felkutatása, a bennük lévő X-faktor felkarolása, kibontakoztatása. Mind nagyobb szükség mutatkozik országos tehetséghálózati együttműködésre, adaptálható tehetségtantervek és programok megosztására, intézményi tehetségműhelyek létrehozására. Ehhez láttunk a péntek délutáni és a szombat délelőtti szekcióüléseken hazai jó gyakorlatokat, óvodától középiskoláig.
A két nap megerősített bennünket abban, hogy a tehetségek segítésében végzett feladatainkat még tudatosabban, tervszerűen végezzük a jövőben a Református EGYMI keretein belül. Távlati célunk és feladatunk, hogy minden református közoktatási intézménybe eljusson a 21. századi innovatív oktatási stratégiát szem előtt tartó, a 2019-20. tanévtől már 41 gazdagító programunk, mellyel tartalomban és módszereiben is gazdag példatárat kívánunk adni tanárnak és tanulónak egyaránt.
Kné Bodicsi Erzsébet, regionális tehetségkoordinátor