Reformáció Ünnepe a Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézmény Óvodájában, Iskolájában

Október 25-én, különleges módon emlékezett meg a Reformáció ünnepének 502. évfordulójáról a Kiskunhalasi Református EGYMI közössége. Ennek a napnak a kiskunhalasi Református Templom adott helyet, ahol gyermekek, tanulók, dolgozók, és a szülők egyaránt jelen voltak.
Opauszki Györgyné jóvoltából orgonaszóra léptünk be a templom szentélyébe és az áhítat folyamán gitárkísérettel tette még szebbé ezt az ünnepet. Fischerné Bereczki Mónika iskolánk egyik gyógypedagógusa mutatta be számunkra a helyet, ahol voltunk. Közös énekléssel, valamint a 23. Zsoltár felolvasásával vált ez az alkalom mindannyiunk személyes napjává. E napnak igei mottója is ez a zsoltár volt. Első mondatát közösen tanultuk meg. “Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Kovács Teodóra református Lelkész Asszony igehirdetése is a 23. Zsoltár köré épült fel. A közös éneklésnek és imádságnak hatalmas ereje van. Ez érezhető volt ezen az alkalmon is, és hiszem, hogy Isten áldása is kísért minket.

Még sok ilyen napot kívánunk Mindenkinek!

B.-M. Tünde

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató