Szülő nap

Korai fejlesztés – Debrecen

„Neveljétek a gyermeket a neki megfelelő módon…” (Péld. 22:6) 

2019 december 4.-én intézményünkben a korai fejlesztésben részt vevő szülők számára szakmai napot tartottunk, melyben a szülők és szakemberek közötti együttműködésre helyeztük a hangsúlyt. Hiszünk abban, hogy a gyermekek, szakembereink által történő fejlesztésén túl a szülőkre is megfelelő időt kell fordítanunk, hiszen a munkánk hatékonyságát csak ezzel érhetjük el. Erre az alkalomra olyan különleges meghívott vendégeket fogadtunk, akik saját élményeikről, tapasztalataikról tudtak hiteles képet festeni, szakemberként és szülőként egyaránt. Beszéltek az elfogadás folyamatáról, a hétköznapok nehézségeiről és szépségeiről, az apró örömök jelentőségéről, mely a mindennapok megküzdésében nyújtanak segítséget. Visszatérő motívumként mindenki megfogalmazta a hit megtartó erejét. Továbbiakban a korai fejlesztés területén dolgozó szakemberek mutatkoztak be. Mondanivalójukban kihangsúlyozták a szülő és szakember bizalmon alapuló együttműködésének fontosságát, a család szerepét a mozgás, a játék, a kommunikáció tekintetében. Előadásunk meglepetésekkel ért véget, melyet kötetlen beszélgetés követett. A szülőknek otthon is használható mondókás gyűjteménnyel kedveskedtünk.

A szülőktől kapott sok pozitív visszajelzés alapján törekszünk arra, hogy a továbbiakban is megrendezésre kerüljenek szakmai alapokon nyugvó, jó hangulatú rendezvény sorozatok.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató