Szépíró verseny

A békési Szegedi Kis István Református Általános Iskolában már több évre visszanyúló hagyománya van a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára rendezett Szépíró versenynek.
A megmérettetés lebonyolítását a Református EGYMI Békési Telephelyének munkatársai vállalták fel, az iskolában tanító pedagógusokkal együttműködve. A gyermekek minden évben lelkesen várják az alkalmat, melyre sok-sok gyakorlással készülnek.
A 2019/2020-as tanév versenyét decemberben rendeztük meg, amelyen nagy örömünkre közel 50 tanulónk indult második osztálytól a gimnáziumig. Úgy tapasztaljuk, hogy a verseny erőteljes motivációval vértezi fel a reánk bízott tanulókat, akik ilyenkor megélhetik saját értékességük, kompetenciájuk érzését. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a díjazottak kiválasztásakor minél több tanulót juttathassunk sikerélményhez.
A díjak biztosításához, ahogy az elmúlt években, most is partnerként állt kezdeményezésünk mellé a befogadó intézmény.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató