
Verőce


Szülői fórum Kismaroson és Verőcén
Immár hagyománnyá vált, hogy a nagysikerű bölcsődei komplex prevenciós programunk második félévének kezdetén, szakmai rendezvényt tartunk a szülők számára. A gyermekek beszéd- és mozgásfejlődése kiemelkedően fontos, ezért a szülőklub megrendezése remek alkalmat biztosít arra, hogy

Partneri együttműködés Verőcén – Közös cél a gyermekek fejlődéséért
2025. január 14-én Verőcén egy fontos szakmai találkozóra került sor a helyi alpolgármester asszony meghívására. A megbeszélés középpontjában a verőcei gyermekek intézményen kívüli szabadidős lehetőségeinek bővítése állt. Az eseményen részt vettek a Verőcei Önkormányzat képviseletében

II. Korai Intervenciós Team
November végén, a Református EGYMI Verőcei Telephelyének képviseletében, részt vettünk a Pest Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat meghívására, a II. Korai Intervenciós Team szakmai ágazati találkozóján. A program célja, hogy a járásban élő gyermekek minél korábban kerüljenek

Lilára festettük Verőcét!
A Koraszülöttekért Országos Egyesületnek (KORE) köszönhetően Magyarországon is november 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. Nagyon fontos, hogy erre az ügyre felhívjuk a figyelmet, hiszen hazánkban minden 9-dik gyermek koraszülöttként lát napvilágot. Munkánk során őket, és

Áldott Ünnepeket kíván a Református Egymi Verőcei Telephelyének minden dolgozója!
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”

20 éves évforduló 2004-2024
Szeptember végén meghívást kaptunk a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde többcélú intézményétől, hogy együtt ünnepeljük református egyházi fenntartásának 20.-ik évfordulóját. A színvonalas programon megszólaltak már nyugdíjazott és jelenleg is itt tevékenykedő