Lehetőség vagy kötelesség? – Konferencia a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek támogatásáról

Szakmai konferenciát rendeztek „Lehetőség vagy kötelesség? – Súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek a köznevelésben és a szociális ellátó rendszerben” címmel, amelyen a résztvevők a témához kapcsolódó aktuális kérdésekről, kutatásokról és jó gyakorlatokról hallhattak előadásokat.

A rendezvényt Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító EGYMI főigazgatója, valamint Stefán György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője nyitotta meg. A plenáris előadások során több szakember és érintett szülő is megosztotta tapasztalatait a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek támogatásának lehetőségeiről.

A programban szó esett többek között a fejlesztő nevelés-oktatásban részt vevő tanulók helyzetéről és a legfrissebb kutatási eredményekről, a családokat segítő szolgáltatásokról, a mentális erőforrások szerepéről, valamint a támogatott lakhatás megvalósításának kihívásairól is. Az előadók hangsúlyozták a családok és a szolgáltatók közötti együttműködés fontosságát, valamint azt, hogy a különböző ellátórendszerek közötti együttműködés elengedhetetlen a megfelelő támogatás biztosításához.

A konferencián személyes történetek is elhangzottak, amelyek még közelebb hozták a résztvevőkhöz a családok mindennapi küzdelmeit és tapasztalatait. A szakmai program jó lehetőséget adott a tapasztalatcserére, az együtt gondolkodásra, valamint arra, hogy a résztvevők új nézőpontokkal és hasznos szakmai ismeretekkel gazdagodjanak.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató