Csodagyerek – Tehetségkonferencia

kép1

Debrecen, 2024. április 16.

A Református Pedagógiai Intézet idén harmadszor, ismét nagy sikerrel rendezte meg a Csoda.Gyerek tehetségkonferenciát Debrecenben.

A helyszín ezúttal a csodálatosan felújított Debreceni Egyetemi Református Templom volt. Történetét és jelenlegi életét Dr. Tóth-Matolcsi László, kulturális igazgató úr ismertette a résztvevőkkel.

Nagytiszteletű Dr. Fekete Károly püspök úr (Tiszántúli Református Egyházkerület) áhítata után Dr. Szontagh Pál igazgató úr (Református Pedagógiai Intézet) köszöntötte a résztvevőket.

Prof. Dr. Balogh László úr (MAHATESZ és MTT) előadásában a Tehetségkeresés és –fejlesztés korosztályonkénti specialitásairól beszélt. A MAHATESZ tehetségsegítő programjait Bajor Péter ügyvezető elnök úr (MAHATESZ) mutatta be. Az MCC Fiatal Tehetség- és Középiskolás programjairól Bognár István képviselet-vezető úr (MCC Debreceni Képzési Központ) előadásából tájékozódhattunk.

A délután Tehetségfejlesztő jó gyakorlatok bemutatásával folytatódott három szekcióban:

Sápi Mária szaktanácsadó (RPI) segítségével Gondolkodásfejlesztés – tehetségfejlesztés? témakörben tanácskozhattak együtt az érdeklődők.

Bíróné Kabály Enikő szaktanácsadó (RPI) a Matematikai, logikai tehetségek fejlesztéséről tartott érdekfeszítő előadást.

Dr. Haklné Papp Magdolna és Gergely Zoltán Imréné tehetségkoordinátorok (Református EGYMI Országos Értéktermő Tehetségközpontja) az Alulteljesítő tehetségek fejlesztési lehetőségeiről konzultáltak a konferencia résztvevőivel.

 

Szalay Annika

tehetségszakértő

 

Csoda 2.
Csoda 5.
Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató