Amikor egy magyar tehetségműhely élni kezd
A dévaványai református iskola ötödikesei a ‘”Gazdagító” programban
Már az előző csoportomnál is előfordult, hogy megfeledkeztem a fényképes dokumentációról, de akkor még volt segítségem, a férjem. Mivel ő nyugdíjba ment, engem pedig mindig elragad a hév, amikor foglalkozást tartok, most többször is elmaradt a fotózás. Persze utólag is meg lehet örökíteni a gyerekek által készített dolgokat, csak őket nem, amint alkotnak.
Amikor az idei programban a sajtóműfajokhoz értünk, és megadott anyagból újságot kellett összeállítanunk, bevillant az ötlet: szóljon egész évre az újságszerkesztés. Ha magunk készítjük el a kapott műfajokhoz az írásokat, egyrészt jobban megjegyezzük azok lényegét; másrészt dokumentálhatjuk a munkánkat. Ez nem csak nekünk kellemes visszatekintő, de a szülők és a pedagógusok is bepillanthatnak a foglalkozásokon zajló műhelymunkába.
Az ötlet hasznosabbnak bizonyult, mint azt előre sejtettem. A gyerekek lelkesen végzik el a rájuk bízott feladatokat: írnak, rajzolnak, kutatnak. Örömmel olvassák az általam stilizált cikkeiket, és úgy gondolom, tanulnak is abból, hogyan szüntetem meg például a szóismétléseiket, vagy miként járok utána az interneten egy-egy pontatlan információnak.
A heti egy órás szakkör így minden napra szóló kommunikációs témánk lett. Folyamatosan gyűlnek az újságba szánt munkák, már előre tervezgetjük, mi, mikor, hová és hogyan kerüljön bele a lapba. Még az a feszültség is elmarad, ha valaki nem készül el időben a vállalt feladattal, akkor átkerül a következő számba. Azt viszont természetesen mindenképpen szeretnék, hogy az ő produktumuk is megjelenjen a “VIRGONC ÚJSÁG”-ban”.
Már maguk keresik a szóba jöhető témákat. Gyűlnek például a viccek és találós kérdések. A tematikában kapott programfüzet-szerkesztéses feladat automatikusan hozta magával, hogy egész tanévre két hónapra előre kigyűjtsük az iskolai munkatervből a ránk vonatkozó programokat, és megjelentessük az újságunkban.
Mivel, minden az újságba sem fér bele, és gyakran egész dekoratív munkákat alkotunk a foglalkozásokon, kaptunk egy faliújságot az osztályteremben, ahol ezeket kitehetjük. Sőt már a kollégák közül is érkezett ajánlat az órák fényképes megörökítésére.
A VIRGONC csapatnév is kilépett a szakkör kereteiből. Technika órán a gyerekek makett várost készítenek papírból, és elnevezték VIRGONCFALVÁnak.
Oláh Gizella (magyartanár)