Őszi múlt idéző foglalkozás

2025. október 09-én, csütörtökön meglátogatták iskolánkat Bőcs község hagyományőrző tagjai. Érdekes és tartalmas délelőtti programot hoztak diákjainknak. A bemutatott őszi, hagyományos tevékenységek sok új dologgal ismertették meg az iskolánkba járó gyermekeket. Napjainkban is foglalkoznak még hasonló hagyományos őszi betakarítási tevékenységekkel, de ez egyre ritkább, a gyermekek ezekkel egyre kevésbé találkoznak.

Ez az őszi múltidéző foglalkozás lehetőséget biztosított arra, hogy megismerkedhettek a kukorica morzsolásával, darálásával, és mindkét eszközt kipróbálhatták diákjaink. Régen nem veszett kárba a kukorica csutkája, és csuhélevele sem, ebből csuhébabát, és virágdekorációt készítettek. Érdeklődve, kíváncsian várták a lehetőséget, hogy sorra kerüljenek minden tevékenység kipróbálására. A program során a hangulatot, népi zene hallgatásával tették még emlékezetesebbé a hagyományőrző egyesület tagjai. Köszönet érte.

Bízunk abban, hogy a későbbiekben is tudunk hasonló közös programot megvalósítani.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató