Szülői konzultációk a verőcei munkaállomáson

Az Református EGYMI verőcei munkaállomásán, a különféle ellátási területeken dolgozó, a bölcsődékbe, az óvodába, iskolába kihelyezett szakemberek kiemelten fontosnak tartják, hogy a szülőket megfelelően tájékoztassák a szűrésekről és az ellátásokról. Meggyőződésük, hogy a család, a szülők bevonása nélkül munkájuk nem lehet eredményes.

A nevelési év kezdetekor a szakemberek elmennek a szülői értekezletekre, és ismertetik az ellátás folyamatát. Az állapotfelmérő vizsgálatok menetét, a felmérés utáni lehetőségeket, az adott korcsoport ellátási formáit, a Református EGYMI működési rendjét, a kapcsolattartás módját stb.

Az adott ellátási formának megfelelően egy-egy szakasz lezárásaként fogadó órákat biztosítanak a szülők számára. Például szűrővizsgálatok, bemeneti mérések után, félévi, évvégi értékelések alkalmával. 

Új, bölcsődei ellátásunk esetében sem történhetett ez másként, sőt…

A bölcsődei prevenciónál kollégáink sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a családokkal való együttműködésre. Minden szülőnek személyes találkozást biztosítottak. Azon szülők számára, akiknek gyermekénél valamilyen eltérést észleltek, külön fogadóórák keretében nyújtottak megsegítést. Volt, akiket a számukra legmegfelelőbb szakellátó helyekre irányítottak tovább.

Ebben a tanévben még egy csoportos bemutatóra is meghívták a szülőket, ahol a megelőző, játékos foglalkozások bemutatása mellett játékokat, eszközöket és praktikákat mutattak be. A szülők lehetőséget kaptak arra is, hogy feltehessék a témával kapcsolatos kérdéseiket Jánosy Tímea nyelv- és beszédfejlesztő szakembernek és Mészáros-Török Petra konduktornak.

Mindamellett, hogy a szülőkkel való kapcsolattartás időigényes és fáradalmas feladat, a munkatársaink célja az, hogy jó kapcsolatot alakítsanak ki és tartsanak fenn az ellátott gyermekek szüleivel, és aktívan bevonják őket gyermekük fejlesztő nevelésébe.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató