Szakmai Tudásunk Megosztása a Verőcei Szent András Katolikus Plébánia Baba-mama Klubjában

Októberben meghívást kaptunk a Verőcei Szent András Katolikus Plébánia Baba-mama klubjába, hogy szakértelmünkkel támogassuk és segítsük az oda látogató kisgyermekes szülőket. Az eseményen lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutassuk az évek óta hatékonyan működő preventív, komplex beszédindító és mozgásfejlesztő programunkat.

Az interaktív előadáson olyan fontos témákat jártunk körül, mint a mozgás és beszédfejlődés lényeges állomásai, valamint az esetleges elmaradások felismerése és kezelése. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a résztvevő szülők megértsék azokat az eszközöket és módszereket, amelyek segíthetik gyermekeik fejlődését a mindennapokban.

Az esemény során kialakult interaktív fórum lehetőséget nyílt a szülők számára, hogy feltehessék kérdéseiket, megoszthassák tapasztalataikat és személyre szabott tanácsokat kaphassanak.

Nagy örömünkre szolgált, hogy részt vehettünk ezen az alkalmon. Fontosnak tartjuk a helyi egyházi közösségek közötti jó kapcsolatot és együttműködést, és örömünkre szolgál, hogy mi is hozzájárulhattunk ehhez a szép összefonódáshoz és segíthettünk az ottani szülőknek a gyermekeik fejlődésében.

Jánosy Tímea szakv. Nyelv-és beszédfejlesztő Mészáros-Török Petra konduktor

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató