Március 21. Down világnap
„Közel az ÚR MINDENKIHEZ, aki hozzá kiált, MINDENKIHEZ, aki tiszta szívből hívja!”
( a Zsoltárok 145,18)
A Tiszafüredi Telephelyen igyekszünk minden alkalmat megragadni arra, hogy felhívjuk a figyelmet
fogyatékos embertársainkra. Március 21-én a Down világnapon a Kálvin közösségi házban
igyekeztünk segítséget nyújtani a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek. A programot
Nagytiszteletű Szabó Konrád Sándor áhitata nyitotta, amelyben kiemelte milyen jelentős és mennyire
különleges munkát végzünk a Csodaösvényben. Elfogadta meghívásunkat Pusztaföldi Judit a HSOÉSZ
(Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetség) elnöke valamint a szövetség 2 szakmai
munkatársa Szulyák Eleonóra és Urbanovszky Zsuzsanna. Szulyák Eleonóra bemutatta a HSOÉSZ
munkáját, Urbanovszky Zsuzsanna pedig egy információs honlapot amely sok hasznos információt
tartalmaz a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek, és a velük foglalkozó szakembereknek. Mindkét
előadás nagyon érdekes volt, sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. A program a többségi
iskolákban meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésével zárult. Nagyon sok szép munka érkezett,
köszönjük a gyermekek részvételét a pedagógusok támogatását.
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/434084771_3169900339808809_2600007478598600968_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/434103430_3169900289808814_5623794748245158860_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/434109405_3169900456475464_3936945498328139577_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/433422249_3169900303142146_4120582154003244557_n-1024x768.jpg)