Legyen kék a tér

Az időjárás sajnos nem kedvezett, ennek, ellenére ismét kék volt a tér az autizmussal élőkért.
A Református EGYMI Tiszafüredi Telephelye évek óta megszervezi a Kovács Pál Művelődési központtal közösen a “Legyen kék a tér” elnevezésű rendezvényét.
A város minden oktatási intézménye részt vett idén is a közös sétán azért, hogy felhívjuk a figyelmet az autizmussal él
ő társainkra. Vargáné Balogh Irén alpolgármester asszony köszöntötte a jelenlévőket és beszédében elmondta, mennyire fontos, hogy elfogadjuk, megértsük ezeket az embereket. Iskolánk tanulói, valamint a szomszédos településen működő Bibiána Alapítvány Autisták Általános Iskolájának tanulói is kis műsorral kedveskedtek.
A telephely és a Kovács Pál M
űvelődési központ dolgozói ebben az embert próbáló időben is gyönyörűen kidíszítették a Deák teret.

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató