Az autizmus világnapján kékbe borult a Szent István tér Berettyóújfaluban

Április 2-án nemcsak Magyarország ikonikus épületei borulnak kékbe – bárki csatlakozhat az Együtt az Autistákért Alapítvány #éniskékvagyok kezdeményezéséhez, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet az autizmus ügyére, akár egy kék ruhadarab viselésével. A kék szín világszerte az autizmus elfogadásának és tudatosításának jelképe, amely az érintettek támogatását és a társadalmi összefogást szimbolizálja. Berettyóújfaluban a Református EGYMI Csoda-Tár gyógypedagógiai óvoda immár hagyományosan hívta, várta a város többségi óvodásait ezen a délelőttön városunk főterére, hogy ott gyerekek, szülők, pedagógusok egy vidám, táncos-zenés közös együttléttel fejezzék ki szolidaritásukat. Idén már a tavaly átadott Csoda-Vár gyógypedagógiai iskola tanulói is részt vettek a rendezvényen, melyet Majláth József református lelkész áldott meg. Az esemény végén a szervezők apró ajándékkal kedveskedtek minden résztvevőnek.

Forrás: https://berettyohir.hu/index.php/koezelet/aktualis/12022-az-autizmus-vilagnapjan-kekbe-borult-a-szent-istvan-ter-berettyoujfaluban

Information_1

Kedves látogató!

A járványügyi helyzet miatt, intézményeinkben ismételten életbelépett a járványügyi eljárásrend. Kérem, hogy tagintézményeinkben/telephelyeinken érdeklődjön a helyileg alkalmazott eljárásról.

Tisztelettel,
Bori Judit igazgató