A Református EGYMI Tiszafüredi Telephelye és a Kovács Pál Művelődési Központ idén is
megszervezte figyelemfelhívó programját az autizmus világnapjához kapcsolódóan. A kék
sétával ismét felhívtuk a figyelmet az autizmus spektrum zavarral élő emberekre. Kékbe
öltözött a Deák tér, a város minden oktatási intézménye csatlakozott a sétához, sőt még a
Tiszafüredi Óvodák 3 csoportja is. Ujvári Imre polgármester úr köszöntötte a résztvevőket,
elmondta, hogy az autista embertársaink élete akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a velük
kapcsolatba kerülők türelmesen, nyitottan és együttérzően fordulnak feléjük. Nem mindegy,
hogy az a közeg, amelyikben élnek, az egy befogadó, megértő, toleráns közeg, vagy épp egy
bezárkózó, elutasító. Nekünk ebben nagyon komoly felelősségünk van! A délelőtti programot
a Csodaösvény Fejlesztőház Katalinka csoportjának kis műsora zárta. Délután a Kovács Pál
Művelődési Központban Batki Brigitta kolléganőnk „Autizmusról dióhéjban, gyakorlati
tanácsok, szülőknek, pedagógusoknak- Kérdések és válaszok” előadását hallgathatták meg az
érdeklődők.
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/436426182_961010602694349_446310903523651631_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/436857193_961010686027674_6721635873212934073_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/436354815_961010819360994_362543071790652174_n-1024x769.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/436379561_961010616027681_2519960114886659198_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/430401251_7437845996307779_6132456708482726250_n-768x1024.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/434505500_7470238329708906_4904133483197719949_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/436317724_961010516027691_1796247729334239697_n-1024x768.jpg)
![](https://reformatusegymi.reformatus.hu/wp-content/uploads/430610854_908914531009961_1460246187883623194_n-768x1024.jpg)