Makói Tagintézmény
„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”
Ézs 40,25-31
A Református EGYMI Makói Telephelye 2013 novemberében szerveződött.
A következő évek során az általunk ellátást igénylő gyermekek, és ezzel egyidőben a különböző szakfeladatot ellátó kollégák száma is folyamatosan növekedett.
2021 szeptemberében új épülettel gazdagodott a Makói Telephely, mely ideális helyet nyújt a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek, és az ellátásukat biztosító különféle szakemberek, valamint az adminisztratív tevékenységet végző titkárok számára.
Munkatársaink gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok, logopédusok, gyógytestnevelők, akikkel széleskörű szakmai bázist teremtünk egymás, és az általunk ellátott gyermekek és szüleik számára.
Az EGYMI keretén belül a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók fejlesztése, valamint a szakszolgálati feladatellátásban gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, logopédiai ellátás, gyógytestnevelés, a kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása, nevelési tanácsadás, – ezen belül prevenciós szűrés, ellátás, mozgásfejlesztés, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek és tanulók felzárkóztatása, pszichológiai tanácsadás, továbbá igény esetén konduktív pedagógiai ellátás elérhető.
Büszkén mondhatjuk, hogy munkatársaink szakmai tudása, empátiája, segítő odafordulása által elnyertük a gyerekek szeretetét, mosolyát és a szülők bizalmát.
Feladataink:
- utazó gyógypedagógusi hálózati ellátás (a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók habilitációs-rehabilitációs foglalkozásainak megszervezése, elvégzése)
- nevelési tanácsadás (prevenciós szűrővizsgálatok óvodában és általános iskolában; beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézség esetén, fejlesztő foglalkozások biztosítása; diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia prevenció és reedukáció; tanulási képességek felmérése; tanulásmódszertani fejlesztés; önismereti tréning; pályaorientációs tanácsadás; szociális kompetenciák fejlesztése, mozgásfejlesztés)
- logopédiai ellátás (3 és 5 éves kori kötelező szűrések, valamint 1. osztályos szűrések, egyéni vizsgálatok minden korosztálynak; a különböző típusú beszédproblémák, valamint beszéd- és nyelvi fejlődés elmaradása esetén, megfelelő terápia biztosítása, prevenciós fejlesztés)
- gyógytestnevelés (prevenciós és rehabilitációs célú, diagnózisnak megfelelő, korosztály specifikus, korszerű testnevelés foglalkozások)
- korai fejlesztés és gondozás (0-3/5 év) koragyermekkori intervenció; megkésett vagy eltérő fejlődésmenetű kisgyermekek és családjaik ellátása
A makói telephely által ellátott nevelési-oktatási intézmények:
- Bárka Református Óvoda
- Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
- Clarisseum Református Óvoda
- Forrás Református Óvoda
- Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
- Kálvin téri Református Általános Iskola – Makó
- Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
- Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Talentum Református Óvoda és Bölcsőde Tagintézménye
- Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda
- Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Szegedi Pitypang Evangélikus Óvoda
- Szeremlei Sámuel Református Óvoda
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Szivárvány Református Bölcsőde
Elérhetőség
Makói Tagintézmény
6900 Makó, Tulipán utca 3/a.
Telefon: 06-30-758-7070
E-mail: mako@refegymi.hu
Munkatársak
Zsarkó Beáta
tagintézmény-igazgató
Pedagógusok
Bányai Aletta
Gyógypedagógus
Bányai Ildikó
pszichológus
Bárányné Dr. Jámbori Szilvia
pszichológus
Csandáné Havasi Ildikó
Fejlesztőpedagógus
Damásdi Iringó
gyógypedagógus-logopédus
Gion Valéria
Gyógypedagógus
tehetséggondozó koordinátor
Hajdu Emese Judit
Gyógypedagógus-logopédus
Huszár Csilla
logopédus
Jesity Tamásné
Gyógypedagógus-logopédus
Juhász Tünde
Gyógypedagógus
Kiss Ákosné
tehetséggondozó koordinátor
Kolozsvári Valéria
fejlesztő pedagógus
Konti Ibolya
Gyógypedagógus
Kovács Márk Péter
Fejlesztőpedagógus
Lányi Zsuzsanna
gyógytestnevelő
Márkus-Rácz Tünde
szakmai vezető, pszichológus
markus.racz.tunde@refegymi.hu
Nagyné Kéri Ilona Katalin
Gyógypedagógus
Nagyné Sarró Tímea
gyógypedagógus - pszichopedagógus
Oláh Noémi
gyógypedagógus
Perényi János Bálintné
Gyógypedagógus
Sipos Aliz Gyöngyi
Pszichológus
Szabóné Bugyi Anikó
gyógytestnevelő - gyógypedagógus
Szabó-Petrik Andrea
Gyógypedagógus
Szecskóné Rácz Ilona
logopédus
Szegyiva Zsolt
pszichológus
Szombathyné Sarró Zsuzsanna
gyógypedagógus
Turi Anna
Gyógypedagógus-logopédus
Varga Éva
gyógytestnevelő
Vetró László
Gyógypedagógus
Vetró-Kremzel Piroska
Gyógypedagógus-logopédus, gyógytestnevelő
Vígh Attila
Gyógypedagógus
Vizhányó Jánosné
Gyógypedagógus-logopédus
Vargáné Lánc Ágnes
gyógytestnevelő
Pedagógiai munkát segítő munkatársak
Anda Lászlóné
apartman ügyintéző, takarító
Dancsi Enikő
adminisztrátor
dancsi.eniko@refegymi.hu
Gál-Kardos Anett
Adminisztrátor
gal.kardos.anett@refegymi.hu
Mihály Szilvia
Szakszolgálati Titkár
mihaly.szilvia@refegymi.hu
Szabó Ágnes
adminisztrátor